És miért is indítom ezt a blogot?
Nagyon sokáig fogalmazódott bennem a gondolat, hogy előjövök a hallgatás fogságából, hiszen minden embert, akit gyermekkorában szexuális abúzus ért, abban van... Van egy titok, amit sokáig két fél tud. Aki megteszi és aki elszenvedi.
Az én esetemben kevés ember tudja rólam, hogy mi történt velem. Még a családomban sem mindenki. Ezért is jött bennem a gondolat, ha nem mondhatom el, hát elmondom így. És talán mások is okulnak, vagy némi belátást szerezhetnek ebbe.
Mi is történt velem?
Engem öregapám molesztált, általános alsó évfolyamos voltam akkor. Nem tudtam pontosan, mi történik velem éppen, csak azt, hogy valami nagyon rossz. Mint mindenki, én is ledermedtem és nem tettem semmit közben. A későbbiekben pedig eltemettem az egészet. És így nőttem fel, hogy valahol mélyen ott volt bennem ez a sebzettség, amit sokáig nem is tudtam megfogalmazni. Csak azt tudtam, valami miatt más vagyok, mint a többiek.
Évek teltek el így, amikor a főiskolán gyakorlatilag magamról tanultam. De a sok vizsga, az iskola melletti munka lett a mentsváram és nem engedtem előjönni az egészet. Szépen visszaraktam oda, ahol volt.
Akkor sem voltam képes védekezni, amikor az első párom megerőszakolt. Ezt neveik párkapcsolaton belüli erőszaknak, de csak arra voltam képes, hogy feküdjek ott és ne mozduljak. Utána szakítás lett belőle, de nem úgy, ahogy kellett volna. Ezt is eltemettem.
Azonban sajnos ezeket nem lehet elég mélyre ásni. Ott van és megoldásért kiált...
Harminc éves koromban voltam képes kimondani és lépéseket tenni afelé, hogy ezt az egészet élhetővé tegyem. Az, hogy pontosan mi is hozta elő, több teóriám is van. De ez már egy másik bejegyzés tárgya lesz majd.
Mik a megoldási módok?
Én személy szerint egy nagyon jó pszichiátert találtam. Nagyjából egy éven át kerülgettem a témát, addig mindent mondtam, az összes egyéb sérelmemet, csak AZT nem. Mert bizony nem könnyű erről beszélni.
Egy idő után megtört a jég és kitálaltam. Láttam a Doki szemében, hogy sok kérdésére kapott választ aznap. Rossz volt kimondani, mert amikor kimondod tudod, hogy már nem temetheted vissza és dolgoznod kell vele. Méghozzá keményen, mert ami több mint húsz évig érlelődik, azt nagyon nehéz jó mederbe terelni.
Jelenleg is sok segítséget kapok az orvosomtól. Nélküle ezt sem tudnám leírni. Talán Ő az egyetlen ember, aki ténylegesen ismer. Mert akit ilyen abúzus ér az megtanulja, hogyan éljen az emberek között úgy, hogy senki ne vegyen észre semmit. Nyilván könnyebb lenne, hogy a molesztálás után odamegyek anyuhoz és elmondom. De ez sajnos nem ilyen egyszerű. Ezt igazán megmagyarázni sem tudom, de miután öregapám végzett velem épp, akkor beindul egy védekező folyamat. Meg nem történtté tettem az egészet. És éltem tovább, mentem játszani, vagy a barátnőimmel bújócskázni.
Mik a hatásai?
Természetesen az ember minden baját nem ez okozza. De nagy hiba lenne azt gondolni, hogy nem okoz semmit. Nálam többek között az engem ért erőszakra adott válasz hiányát okozta többek között. Képtelen vagyok védekezni és azonnali megoldást találni rá. Nehezen engedek közel embereket magamhoz minden téren. Legyen szó barátságról, párkapcsolatról, bármiről. Elbeszélgetek felszínes dolgokról mindenkivel, de hogy igazán megnyíljak, az évek kérdése.
Hogy más vagyok-e ettől? Igen, más. És ezt a legnehezebb elfogadni. Azt, hogy olyan sebeket kaptam már az életem elején, ami miatt máshogy nőttem fel, másképp barátkoztam, máshogy viszonyultam férfiakhoz és nem utolsó sorban egy titokkal nőttem fel. És ez a legrosszabb.
Konklúzió
Ezzel a bloggal szeretném elérni, hogy más is láthasson valamit egy abúzuson átesett ember életéből, a gyerekkorából, a jelenlegi hétköznapjairól, vagy a kapcsolatairól. Az előzőekben leírtak csak súrolják a teljes képet, de később bővebben is kifejtem ezeket.Természetesen nem egyszerű leírni, de ha csak egy embernek is segít, már megérte.
