Gyakran feltettem magamnak ezt a kérdést korábban. Ezt később egy sor másik követett. Milyen lenne az életem, ha mindez nem velem történik? Miben lennék más? És az egyetlen válasz, ami biztos, hogy egészen más. De őszintén szólva, nem sajnálom ezt a részét, ami lettem az abúzusok által... És mit is értek ez alatt? Ezt fejtem ki ebben a posztban.
Mi lett volna, ha...
Ha nem történnek ezek velem? A kérdésre pontos válasz nincs... Hisz senki sem tudná megmondani, milyen lett volna az élete, ha bizonyos események nem úgy történnek a múltban. Lehet más szakmát választok, máshogy barátkozom, vagy más szempontok alapján döntök az életemről. De nem is ezen van a hangsúly...
Sokáig voltam dühös ebben a kérdésben. Úgy éreztem sok lehetőséget elvettek tőlem. Vajon lehetnék jobb? Vagy biztosabb? Előfordulhat... Később mégis arra jutottam, azzal kell gazdálkodnom, amim van. A kezdeti bizalmatlansággal, a félelmeimmel, hogy máshogy viszonyulok az emberekhez, máshogy szeretek és máshogy engedek közel magamhoz embereket.
Egyik alkalommal a Doki kifejtette, nem mindegy, kivel osztom meg, mi történt velem. Sok emberből sajnos nem a segíteni akarást, vagy az együttérzést váltja ki. Ezt magam is megtapasztaltam... Mert aki nem érti, vagy maga is hajlamos az erős dominanciára, gyakorlatilag ugyanúgy átveheti - tudatosan, vagy tudat alatt - azt az abuzáló szerepet, vagy ahhoz hasonlót, amiben korábban is részem volt. És ilyenkor csak egy út van. Magamat védeni, amikor már képes vagyok rá. És ez a legnehezebb örökség, amit bár ne kaptam volna... Hogy nem tudok azonnal reagálni az engem ért erőszakra.
A családi kapcsolataim is mások... Hisz egy részével, eleve semmilyen kapcsolatom nincs. Öregapámmal talán akkor fogok legközelebb találkozni, amikor a halálos ágyán szembesítem azzal, amit velem tett. Addig biztosan nem. És ezt a részét nehezen dolgozom fel, mert sok családtagom előtt titkolózom, vagy semmilyen kapcsolatot nem tartok. Az egészet lezáratlannak érzem és kellemetlennek. De mégis inkább ezzel tudok azonosulni, mint azzal, hogy családi dráma, vagy konfliktus legyen. Mert ezt jobban tudom kezelni, mint azt, ha esetleg a családon belül valaki nem fogadná el, vagy nem úgy kezelné az eseményeket... Így a családi kérdésben a mi lett volna, ha... Az egyértelmű válasz az, hogy sokkal jobb lenne. Mert ne lenne titok, bujkálás... Mert nem nekem kellene átmennem az utca másik felére, ha öregapámat meglátom... Nekem, aki nem tettem semmi rosszat...
És mégsem tudom azt mondani, hogy csak rossz származik ebből...
Talán a legjobb megoldás, ha minden rossz élményből megpróbálom kiszedni azt a részt, ami pozitívan hat rám. Többek között az mindig megmaradt, hogy nagyon tudok szeretni és ez annak ellenére is, amiket átéltem... Nem tudom azt mondani, hogy mindenki visszaélne velem. Természetesen vannak félelmeim ezzel kapcsolatban és más szűrőkön keresztül engedek közel magamhoz másokat, de akinek bizalmat adtam, az egészen odáig ott is marad, amíg nem csalódom.
A másik az empátia, ami más az esetemben. Mert máshogy látok embereket, máshogy súlyozok. És ennek örülök... Mert nem az anyagi javai, vagy a karrierje alapján ítélem meg az embereket, vagy az alapján, amit mond. Számomra mindig a cselekedetei mögötti szándék, érzelem, vagy gondolatmenet volt a fontos és ezután is az lesz. Ez valahol önvédelmi mechanizmus is a részemről. Hisz valóban nem mindenki képes elfogadni, vagy felfogni azt, ami velem történt. Utóbbi miatt is igyekszem olyan emberekkel körbevenni magam, akik ezt meg tudják tenni.
Konklúzió
Sok pozitívum nem származik abból, amit átéltem... De ettől lettem az, aki. Ezt nehéz volt elfogadni, de úgy érzem sikerült.
És lehet, hogy más lehetnék, mondjuk "bárzenész", de vajon akarom ezt? Hisz amit adott, azzal már együtt kell élnem és úgy beépíteni, hogy ne emésszen, hanem élhető legyen és kihozzam belőle, amit csak lehet. És ha ez azt jelenti, hogy tudok segíteni másoknak, vagy mélyebben szeretni, máshogy látni az életet és az embereket, akkor már kaptam valamit. Ennek köszönhetően pedig képes vagyok máshogy tekinteni az abúzusra is. És a cél ez, hogy egyszer tudjam azt mondani, hogy ezzel lettem több és nem kevesebb.
